Kedves Naplónk!

„Volt korábban olyan érzésed, hogy nem mehetsz el valahova, nem nézhetsz meg valamit, vagy nem olvashatsz el egy cikket, esetleg könyvet? Nekünk volt. Persze nem úgy, ahogy a kommunizmusban, tehát nem vertek meg, vagy nem ültettek börtönbe, de azért jól megbélyegeztek. Mindannyian dugtunk el ezért életünk egy pontján egy jó kis Magyar Nemzetet, vagy akár Népszabadságot, ha megérkeztünk valahová. Na, éppen ezért hoztuk létre a Köztér YouTube-csatornáját. Mert az a – kis túlzással – egy szem Rónai Egon jelentette oázisa a magyar közéletnek nem tűnt elégségesnek. Több Rónai Egonra van szükségünk, vagy tágabban értelmezve több Kadarkai Endrére – vagyis több »demilitarizált övezetre«. És több olyan emberre, aki – bármit is gondoljon a világról – elfogultság nélkül hív be és beszélget izgalmas, magyar szempontból előremutató dolgokról, inspiratív személyekkel, olyanokkal, akik kimozdíthatnak mindannyiunkat a háborús közhangulatból.

Talán nem túl merész kijelentés, hogy 2025 nem a legbékésebb évünk lesz. Nem most változik meg a politika természete és az anonim kommentelők sem most alakulnak át cuki kölyökkutyává. Sőt, azzal is tisztában vagyunk, hogy a »miért, miért, miért« jellegű kérdéskultúrával, a »mindig minden rossz« atmoszférájával és az elfogulatlanul arrogáns, megalkuvást nem tűrő rosszhiszeműséggel valószínűleg úgy lőnénk ki az űrbe nézettség és lájkok tekintetében, mint Farkas Bertalan a világűrbe 1980 tavaszán.

De b*ssza meg, mi nem ezt csináljuk. Ez persze nem a »Lehet Más a Magyar Média« háttértársaság titkos próbálkozása, egyszerűen csak színesebbé szerettük volna tenni az online médiapalettát, mert mi is színesek vagyunk. És itt most a »mi« alatt az egész magyar nemzetre gondoltunk. Mert lehet valakit kedvelni, de unni; esetleg valakit nem kedvelni, de meghallgatni. Olyan is van, hogy sose szavaznál rá, de tiszteled – és ezt a felsorolást szinte a végtelenségig lehetne folytatni. Ehhez képest most van a »cicás« és a »kutyás« csoport.

És nem, nem haragszunk rád Gege, se rád Jorgi, se azokra, akiket a kikövetésünkre buzdítottál, vagy a zenésztársaidra, akiket elbizonytalanítottál azzal, hogy például hazug embernek állítottad be a kollégáinkat! Ti is csak a kétállású »cicás-kutyás« dichotómiának vagytok áldozatai, mert ti a »cicás« csoporthoz akartok tartozni (vagy a «kutyáshoz« – ahogy tetszik) mert azt hiszitek, az kell. Azt hiszitek, máshogy nem lehet, mert az ciki. Itt tartunk most. A részünkről tényleg nincs harag, ugyanúgy elhívnánk őket most is a műsorunkba, mert ez nem egy politikai állásfoglalást jelent. Egyszerűen csak fontosnak éreztük Sára Gergely magyar irodalomban végzett mélyfúrását, amit aztán a zenével kombinálva a Z- és Y- generáció elé tárt. Jó, hát Jorgi éppen nem csinált ilyet, de egy HVG-s interjú tanulsága alapján „leülne végre egy fideszessel” dumálni kicsit. És mellesleg a zenei világban ismert róla, hogy jó srác. Ezen a ponton tisztázzuk, hogy műsorvezetőnk, Kurucz Dani ugyan volt Fidelitasos, de nem országos-, hanem budapesti elnök volt. Ráadásul 2016-ban kilépett onnan, mert baromira nem értett egyet bizonyos dolgokkal. Fidesz tag meg sose volt. De ha az lett volna, akkor mi van? Nem lehet valaki esetleg Fidesz szavazó és egyben korrekt műsorvezető? Akkor már nem lehet leülni egy asztalhoz és el kell vágni a párbeszéd minden formáját? Úgy tűnik sokunk fejében ez a végtelenül polarizált kép él. És ez nem jó.

Szerintünk az a bátor, aki bejön hozzánk és őszintén válaszol. Szerintünk az a jó fej, aki el tudja mondani, hogy mit tett hozzá a magyar kultúrához, és nem az, aki azt rombolja, elvesz onnan. Szerintünk Gajdics Ottó például örökké beírta magát a magyar médiatörténelembe, ugyanúgy, ahogy Gulyás Marci is 2020 december 7-én a Partizánban. Miért? Mert két olyan ember tudott egy előremutató beszélgetést lenyomni, akik az élet nagy dolgai közül valószínűleg nagyon kevésben értenének egyet.

Vegyük a mi példáinkat: Toroczkai Lászlót, Karácsony Gergelyt, Orbán Balázst, Vona Gábort, V. Németh Zsoltot, Ungár Pétert, Bedő Dávidot, Németh Szilárdot stb., hogy csak az aktív politikusokat említsük. Szintén nem sok mindenben értenének egyet, de abban biztosan, hogy közszereplőként fontosnak érzik, hogy minél több helyen szólaljanak meg és vitatkozzanak. Függetlenül attól, hogy a »kutyás« vagy a »cicás« csoporthoz tartoznak.

Kéri László és Stumpf István szerint azért nem folyt vér a pesti utcákon a rendszerváltozás alatt és után, mert az Ellenzéki Kerekasztal beszélgetések kihúzták a társadalmi düh és agresszió méregfogát. Egyszerűen kommunikáltak egymással a felek. Persze lehet azzal vitatkozni, hogy jó volt-e, úgy volt-e jó vagy hogy a végeredmény szempontjából a rendszerváltás módszerváltás volt vagy sem, de talán a Ceaușescu-féle romániai eseményekhez képest mégiscsak jobb volt a magyar átmenet, nemde? Talán, ha már csak annyian vagyunk, mint egy kisebb kínai előváros, akkor mégiscsak előremutatóbb lenne, ha a »cicás« és »kutyás« arcok kommunikálnának egymással, hidakat építenének a politikai lövészárkok fölé. Ettől még lehet nem szeretni a másikat (meg hasonló népi bölcsességek), de ha az emberek ebben a kétosztatú pszichózisban élnek, ezt is fogják kapni. Mind a politikától, mind a médiától: kereslet-kínálat, ilyen egyszerű ez.

Szóval 43 interjú, 7 mini dokufilm és több mint 100 KözVélemény, KözPont és KözÉlet után áldott ünnepeket kívánunk! Köszönjük szépen, hogy augusztus 6. óta majdnem 3 millióan már velünk tartottatok. Kívánunk tehát háború és lövészárkok nélküli bejglifogyasztást, meghitt és örömteli pillanatokat, amibe ha beférkőzhet egy kis KözTér, ajánljuk mindenkinek Beck Zolit, Beck Lacit, Lovasi Andrást és Gálvölgyi Jánost.

Áldott Ünnepeket kíván a KözTér csapata!”